Az nem kérdés, hogy miután tizenhat hónapot töltöttünk távkapcsolatban, elkerülhetetlen volt, hogy ebben az időszakban legyenek összezördüléseink, kisebb veszekedéseink. Persze igyekeztünk visszafogni magunkat, vagy legalábbis kulturáltan megbeszélni a nézeteltéréseinket, de még ha ez nem is feltétlenül sikerült, egyrészt egy jó veszekedést nem lehet WhatsApp- vagy Messenger-üzeneteken keresztül elintézni, másrészt sosem csaptuk egymásra a telefont, hanemBővebben: “Konfliktusok, avagy amikor oszlik a rózsaszín köd”
Kategória tár:Egyéb kategória
Most akkor ti mik is vagytok? – avagy egy kapcsolat „coming out”-ja
Persze azért nem maradt sokáig titokban a ceglédiek előtt, hogy ki is vagyok én M-nek. Egy héttel az elengedés után vonatra ültem, hogy további öt napot tölthessünk együtt, és ez alatt az öt nap alatt (plusz a rákövetkezendő csütörtökön) sikeresen tudatosítottuk mindenkiben, akiben kellett, hogy ja, mi tulajdonképpen egy pár vagyunk. M eleinte nem egyedülBővebben: “Most akkor ti mik is vagytok? – avagy egy kapcsolat „coming out”-ja”
Az első elválás
Tekintve, hogy M Magyarországra költözése nem volt egyenlő azzal, hogy rögtön egy fedél alá is költözünk hosszú távon, illetve, hogy a munkája még mindig nem Budapestre, hanem Ceglédre szólította, így várható volt, hogy előbb-utóbb eljön az a nap is, amikor félig-meddig újra vissza kell zökkenjünk a távkapcsolatba. Persze, jogos felvetés, hogy „hagyjál már, 73 kilométerBővebben: “Az első elválás”
Az első találkozás – mítoszok és valóság
Azt, gondolom, igazából mondani sem kell, millió és egyszer elképzeltem, hogyan zajlik majd az első találkozásunk, amikor végre landol a régóta áhított gép a pesti Liszt Ferenc Reptéren. Lányregényes, rózsaszirmos, jó, igen, brutálisan giccses találkozás lebegett lelki szemeim előtt mindig, amikor erre gondoltam (vagyis főképp elalvás előtt, tanulás helyett és a rendkívül érdekfeszítő három ésBővebben: “Az első találkozás – mítoszok és valóság”
Koronavírus vs távkapcsolat
Igaz, jól megfogadtam az elején, hogy ha törik, ha szakad, én ugyan nem fogom koronavírusos posztokkal elárasztani az internetet, már így is a csapból folyik, nincs szükség még egyre, köszi, viszlát. Részben azért, mert nem vagyok sem hozzáértő, sem online prédikátor, így a témával kapcsolatban egyszerűen nincs mondanivalóm, részben pedig mert (bár nyilván én isBővebben: “Koronavírus vs távkapcsolat”
Hogyan működik a szerelem?
Oké, mielőtt belekezdek – három hónapja nem volt poszt, de mentségemre szóljon, ez egy iszonyatosan sűrű három hónap volt. Először jöttek az ünnepek, rögtön utána a vizsgaidőszak, majd január közepén megérkezett M (és ott nem hogy Ti, de a saját családom se látott heteken keresztül…), és csak most kezd minden visszatérni a normál kerékvágásba (mármint,Bővebben: “Hogyan működik a szerelem?”
A legalapvetőbb különbségek, amik hogyan ne váljanak konfliktussá
Olyan nincs, hogy két ember teljesen egyforma, hogy mindig, mindenről megegyezik a véleményük. Persze, van, hogy a házastársak vagy párok egy idő után egymáshoz hasonulnak, átveszik a másik egyes tulajdonságait, és olyan is van, hogy nagyrészt egyetértenek, ugyanabból a szögből látják a világot, de az, hogy tökéletesen ugyanúgy vélekedjenek mindenről, ki van zárva. Hát mégBővebben: “A legalapvetőbb különbségek, amik hogyan ne váljanak konfliktussá”
Mire tanít 9671,5 km távolság?
Ami az első és legfontosabb: türelemre. Rengeteg türelemre. Kegyetlen és gonosz módszerekkel ugyan, de iszonyat mód megtanít türelmesnek lenni; magad felé, a másik felé, a környezeted felé. Megtanít elfogadni, hogy nem kaphatsz meg mindent azonnal, bármennyire is szeretnéd. Megtanít kicsit lelassítani, megtanít értékelni a kis dolgokat is. Persze, nem mint a karikacsapás, sőt – hosszú-hosszúBővebben: “Mire tanít 9671,5 km távolság?”
Ő és Én
Ha már egészen idáig eljutottál, akkor felmerül bennem a gondolat, hogy talán kíváncsi vagy, ki állhat az előbbi három bejegyzés mögött, ki az, aki ennyire illetékesnek gondolja magát a témában, mi lehet az ő/ők története? Hát, most elárulom Neked: 2018. szeptember másodikán ismerkedtünk meg egy oldalon, ahol a világ minden táján élő felhasználókkal lehet beszélgetni,Bővebben: “Ő és Én”
A távkapcsolat definíciója – L(ong) D(istance) R(elationship)
Ha a Google-be beütöd, hogy „távkapcsolat”, vagy angolul „long distance relationship”, nagyjából kétféle cikkel találkozhatsz rögtön az első oldalon: vannak a „hogyan éljük túl a távkapcsolatot”-féle tippek és tanácsadó rovatok „brit tudósok” vagy „mezei újságírók” tollából, különböző női magazinokhoz tartozó, vagy szimplán nőktől, nőknek szóló weboldalakon, és vannak a személyes siker- vagy épp kudarctörténetek, perszeBővebben: “A távkapcsolat definíciója – L(ong) D(istance) R(elationship)”