Ha Te, kedves olvasó, már itt vagy, és úgy döntöttél, megtisztelsz vele, hogy rákattintasz először a blogra, majd erre a bejegyzésre, akkor úgy illik, hogy én is megtisztellek Téged egy nem versbe szedett bemutatkozással és elmondom, miért hoztam létre ezt az oldalt, amin jelenleg böngészel.

Nos, ahogy a címből és a bemutatkozó szabad-slamből már kitalálhattad, ez egy (táv)kapcsolat-tematikájú blog. A következőkben főleg saját történetekből, tapasztalatokból szemezgethetsz, hiszen, bár a szakirodalom hasznos és fontos (egy egyetemistánál ezt ki más tudhatná jobban?), úgy vélem, hogy a személyes tapasztalatok talán még közelebb hozhatják az emberekhez az adott témaköröket. Szóval, mivel is találkozhatsz itt, nálam? Mindennel, amivel a statisztikákban nem: a kezdetekkel, a végekkel, a nehézségekkel és boldog pillanatokkal, kétségekkel és a bizalom megszilárdulásával, vidám vagy tanulságos történetekkel, emberi életekkel és sorsokkal, kapcsolatokkal, vívódásokkal, kitartással és szeretettel, mindennel, ami egy párkapcsolatban előfordulhat és elő is fordul, megfűszerezve egészen pontosan egy kontinenseken, kultúrákon, nyelveken és történelmeken átívelő, 9671,5 kilométeres távolsággal.

Jó sok, nem igaz? Persze, tudom, van az úgy, hogy ez a bizonyos távolság ennek is a kétszerese, és van az úgy is, hogy mindössze a negyede, de valljuk be, ez mégsem az a fajta távolság, ami áthidalható például egy negyvenöt perces Budapest-Székesfehérvár vonatúttal. Nem elég nagy ahhoz, hogy az ember feladjon minden reményt, ahhoz viszont igen, hogy próbára tegyen két embert, akik előbb szerettek bele egymásba, mint hogy megérinthették volna a másikat.

Szóval, majdnem tízezer kilométer. Az 1km.net oldal szerint ez repülővel 12 óra 5 perc, helikopterrel 43 óra 58 perc, galambbal pedig 138 óra 10 perc, ami első pillantásra soknak tűnik, de ha belegondolok, hogy majdnem három hónap kellett ahhoz, hogy a nemzetközi posta egyetlen nyavalyás képeslapot kikézbesítsen, a postagalamb mégiscsak jobb megoldás lett volna (most biztos azt hiszitek, viccelek, hogy valójában nem is írja ki a weblap, hogy galambbal ennyi meg annyi, de nem szokásom füllenteni, tessék leellenőrizni nyugodtan).

És hogy ez a 9671,5 kilométer melyik két város között húzódik? Részemről a magyar főváros, Budapest, az Ő részéről pedig egy USA-beli, pontosabban texasi kisváros, Harlingen között (jó, jelenleg, miközben ezeket a sorokat írom, a távolság 9217,1 km – repülő: 11h 31m, helikopter: 41h 54m, galamb: 131h 40m –, ugyanis Ő jelenleg Houstonban tartózkodik, ahol az egyetemi tanulmányait végzi). Hogy pontosan ki az az Ő, ki az az Én, és hogyan találkoztunk ezen észveszejtően nagynak tűnő távolság ellenére, az egy következő bejegyzés témája.

Legelőször is, engedd meg kifejtenem, most már tényleg, rendesen, hogy milyen tartalmakat olvashatsz ezen az oldalon (emelem kalapom, ha eddig kitartottál, akármennyi sületlenséget is hordtam össze az előzőekben); el fogom mesélni a mi történetünket, mintegy bevezetésként vagy motivációként Neked, aki talán éppen szintén távkapcsolatban élsz/abba készülsz fejest ugrani, az első üzenettől kezdve a jelenlegi állapotunkig. Fogok mesélni a távkapcsolat előnyeiről, hátrányairól, arról, hogy mit taníthat az embernek, és figyelmeztetlek, hogy mire vigyázz. Sötét, rögös, buktatókkal teli, de gyönyörű út ez, egyszerre jobb és rosszabb, kevesebb és több, könnyebb és nehezebb, mint egy nem-távkapcsolat, de mindenképpen tanulságos – azt pedig, hogy megéri-e, Neked, Nektek kell eldöntenetek. A távkapcsolat közelebb hoz Téged önmagadhoz, mint több évnyi pszichoterápiás, pszichodrámás vagy önismereti csoportos ülés, megmutatja, milyen ember vagy, a felszínre hozza a hibáid és az előnyeid egyaránt. Nem mindenkinek való, előre szólok, és ez nem mindig derül ki előre. Van, hogy azt hiszed, ezt neked találták ki, aztán, amikor eltöltesz benne egy-kettő-három hónapot, rájössz, hogy nagyon nem; és van, mint ami velem is történt, hogy azt hiszed, ez veled sohasem történhet meg, te ezt nem, ilyet sose, van elég jó pasi/nő az én városomban is – és csak később jössz rá, amikor már nyakig benne vagy, hogy talán mégis képes vagy rá. Nem fogom ajánlani vagy nem ajánlani a távkapcsolatot – csak beszámolok róla, hogyan működik és mi is ez. Nem lehet ezt előre eldönteni, ugyanúgy, ahogy azt sem döntheted el előre, hogy a leendő párod majd orvos lesz vagy utcazenész, vagy hogy magyar származású lesz vagy éppen német, az ilyeneket nem tudja az ember, csak amikor belekerül.

Lesz itt szó személyes történetekről a megismerkedésünk előttről, lesz szó rólunk, mint párról, és mivel multikulturális pár vagyunk, lesz szó kulturális, neveltetésbeli, vallási, értékrendi, nemzeti-nemzetségbeli különbségekről és hasonlóságokról. Lesz szó Texasról és Magyarországról, lesz szó rólunk, mint individumokról és rólunk, mint társakról. Lesz szó jövőről, házasságról, gyerekvállalásról, kompromisszumokról és vitákról. Lesz szó a boldog pillanatokról és lesz szó a konfliktusokról.

Arról lesz szó, hogy emberek vagyunk, külön-külön egészek, akik úgy döntöttek, összecsiszolódnak, hogy valami jobbat, szebbet, nagyobbat hozhassanak ki a dologból. Megmutatjuk, mi kik vagyunk, és bepillantást engedünk ezekbe a folyamatokba, a megismerkedéstől ameddig jutunk (reményeink szerint az „amíg meg nem és tovább”-ig, de, mint tudjuk, ember tervez).

Ha kedvet kaptál velünk tartani, és követni, hogyan alakul egy egymástól tízezer kilométerre élő magyar-amerikai pár kapcsolata, ha kíváncsi vagy ránk és a gondolatainkra, akkor nagyon örülnék, ha rendszeres látogatója volnál ennek az oldalnak. Ígérem, hogy a hűségedet megszolgálom, mint az öreg király a mesében, történetekkel, érdekességekkel, legalább heti egy-két bejegyzéssel. Ha bármi gondolatot, kérdésed, észrevételed támadna, ha támogatást kérnél, tanácsot, vagy ha kritikát írnál, azt bármikor megteheted a bejegyzések alatti hozzászólás mezőben – minden kommentet megköszönök. Ha pedig olyan mondanivalód van, ami nem publikus, az e-mail fiókom a rendelkezésedre áll: boldogsagtizezer@gmail.com

Továbbá, ha napi tartalmakra vagy kíváncsi (eleinte igyekszem a blogon is sűrűbben jelentkezni, de ez egy idő után heti egy-kettőre fog redukálódni, további részletek később!), kövess Instagramon is, hálás lennék: @usatohungary

(Vagy, ha esetleg tudsz angolul legalább annyira, mint ahogy én makogok, hallgass bele a podcastbe is: anchor.fm/usa-to-hungary, vagy esetleg Spotify: USA To Hungary, még inkább esetleg Google Podcast: USA To Hungary, bár utóbbi kettőre késve érkeznek a heti csütörtöki részek)

Jó olvasást kívánok!

P